Miért jó kadétnak lenni?

Honvéd kadétként az eredményes tanulást nem csak jó osztályzattal jutalmazzuk, hanem ösztöndíjat is kaphatsz.

A tanulmányaid alatt olyan izgalmas programokon vehetsz részt, mint laktanyalátogatások, paintball, airsoft, lasertag játékok, légfegyveres, lézerfegyveres céllövészetek, kalandtúrák és akadálypályás foglalkozások. Honvéd kadét formaruhát viselhetsz a megfelelő alkalmakkor. A formaruhát magadra öltve a Honvéd Kadét Program képviselőjévé válsz, ami magával vonja azokat a követelményeket is, hogy minden honvéd kadét fegyelmezett, kitartó, csapatjátékos és alázatos legyen. A tanulmányaid végére megtanulod a társaidat vezetni, de azt is, hogy milyen egy csapatban vezetve lenni. A különböző honvéd kadét programok által olyan élményekben lesz részed, amelyeket mások nem élhetnek át. Megismered a Magyar Honvédség munkáját, szervezetét és szolgálati formáit. Ha szeretnél, érettségi vizsgát is tehetsz honvédelmi alapismeretekből, amely által könnyebben tudsz felvételt nyerni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapszakjaira (a Víztudományi kar kivételével).

ösztöndíjak

A képzésekről

HKP I. szint
Honvéd kadét közismereti képzés

HKP I. szint Honvéd kadét közismereti képzés
Kadét gyakorlatot végez.

A honvéd kadét közismereti képzés során a diákok – honvéd kadétok – honvédelmi alapismeretek közismereti tantárgyat tanulnak heti 1-2 órában, amelyen megismerkedhetnek azzal, hogy milyen honvédelmi feladatai vannak a magyar állampolgároknak és azzal is, hogy mit tesz a Magyar Honvédség a haza védelméért. Mindezek közben számos, a mindennapi életben is használható tudásra is szert tesznek, ilyen például az elsősegélynyújtás, a terepen való tájékozódás, a táborozási ismeretek vagy akár az önvédelem. Az ebben a képzési formában tanuló honvéd kadétok honvédelmi alapismeretekből – választható érettségi vizsgatárgyként – érettségizhetnek is, amely felvételi tárgyként szerepel a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő jelentkezésnél. A tanórai elfoglaltságot – az iskolánként eltérő – szabadidős programok egészítik ki. Ezek egyrészt az elméletben tanultak gyakorlását segítik, másrészt a diákok számos olyan programon vehetnek részt (pl. sportlövészet, küzdősportok, hagyományőrzés, hadisírgondozás, ejtőernyőzés), amelyekre csak a honvéd kadétok járhatnak.

HKP II. szint
Honvéd kadét szakképzés

HKP I. szint Honvéd kadét közismereti képzés
Kadétok az akadálypályán.

A honvéd kadét szakképzés technikumi képzés, mely 5 éves. Az első két év honvédelmi ágazati alapoktatását követően a honvéd kadétok ágazati alapvizsgát tesznek, majd a képzés második részében (11-12-13. évfolyamon) a szakmairánynak megfelelő szakmai oktatáson vesznek részt. Amennyiben a 12. évfolyam végén a kadét úgy dönt, hogy a pályáját a technikum befejezését követően katonakét folytatja, akkor az utolsó évben a Magyar Honvédség egyik szervezeténél (alakulatánál), duális képzésben fejezheti be a technikumot. A választható szakmairányok a honvéd kadét szakma esetén a következők:

  1. Gépjármű mechatronikai technikus (szerviz)
  2. Elektronikai technikus
  3. Honvédelmi igazgatási ügyintéző
  4. Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus
  5. Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető
  6. Környezetvédelmi technikus (környezetvédelem)
  7. Logisztikai technikus

E képzés keretében a 12. évfolyam végén legfeljebb három kötelező közismereti vizsgatárgyból (magyar, történelem, matematika vagy idegen nyelv) lehet előrehozott érettségi vizsgát tenni, a 13. évfolyam végén van lehetőség a negyedik közismereti vizsgatárgy és a technikusi vizsga letételére. A technikusi szakképesítés szakmai vizsgája lesz egyben az ötödik érettségi vizsgatárgy, amely egy emelt szintű érettséginek felel meg. Így a 13. év végi sikeres vizsga után két végzettséget igazoló bizonyítványt is kapnak a képzés résztvevői: az érettségi bizonyítványt, és a technikusi végzettségét igazoló oklevelet.

A tanórai elfoglaltságot – iskolánként eltérő – szabadidős programok egészítik ki. Ezeken egyrészt az elméletben tanultak gyakorlására van lehetőség, másrészt számos olyan program is rendelkezésére áll a tanulóknak (pl. sportlövészet, küzdősportok, hagyományőrzés, hadisír-gondozás, ejtőernyőzés), amelyekre csak a honvéd kadétok járhatnak.

A képzést sikeresen befejezők a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára jelentkezéskor többletpontra jogosultak, illetve az altisztképzés választásakor is előnyt élvezhetnek.

HKP III. szint
Honvéd középiskola és kollégium, honvéd kollégium

HKP I. szint Honvéd kadét közismereti képzés
Kadétok a siker útján.

Ez a képzési forma az ország négy városában biztosít lehetőséget arra, hogy a hétköznapjait az itt tanuló kadétok hasonlóan éljék, mint a katonák. A bentlakásos iskolában a tanórákon, a gyakorlati foglalkozásokon és a kollégiumban is ismereteket szerezhetnek a honvédelemről és a Magyar Honvédségről. Az iskolai elfoglaltságot szakkörök, szabadidős programok egészítik ki. Ezeken egyrészt az elméletben tanultak gyakorlására van lehetőség, másrészt számos olyan program is rendelkezésére áll a tanulóknak (pl. sportlövészet, küzdősportok, hagyományőrzés, hadisír-gondozás, ejtőernyőzés), amelyekre csak a honvéd kadétok járhatnak.

A felvételi eljárás során a jelentkezők választhatnak, hogy gimnáziumi, vagy technikumi osztályba szeretnének jelentkezni.

Ha bővebben szeretne olvasni erről a képzési formáról, akkor keresse fel a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium honlapját, ahol nem csak a debreceni, hanem a nyíregyházi, hódmezővásárhelyi és szolnoki tagintézményekről is talál információt!

Programok és versenyek

A Honvéd Kadét Kupa a kadétoknak szóló versenysorozat. A sorozat alkalmával nem csak a kadétok, de az iskolák is versenybeszállnak egymással.

A Honvéd Kadét Kupa állomásai: Honvédelmi Járőrverseny, Honvédelmi Airsoft Szituációs Lövészverseny, Magyar Honvédség Katonai Küzdősport Bajnokság, Honvédelmi Sportszövetség Lövész Kupa, Honvéd Kadét Akadályfutó Verseny és az Országos Haditorna Verseny.
részletek

A Honvédelmi táborokba 12-18 éves, magyar állampolgársággal rendelkező diákok jelentkezhetnek, amelyeket honvédségi szervezetek rendeznek. A tábor programelemei: alaki fogások, paintball, airsoft játékok, légpuska lövészet, egészségügyi ismeretek, tereptan, túlélési ismeretek, testnevelés és sport vetélkedők, illetve a szervező honvédségi szervezetre jellemző foglalkozások.

részletek

Az Országos Haditorna Verseny középiskolásoknak szóló, megyei selejtezőkből és országos döntőből álló, felmenő rendszerű honvédelmi csapat-sportverseny. A résztvevők a következő versenyszámokban mérik össze tudásukat: mátrix labirintus futás, elsősegélynyújtás, lézer váltófutás, kézigránát (KGR) hajítás célba, akadálypálya, figyelés, tájékozódás, távbecslés, fegyveres váltófutás.

részletek

A Honvédelmi Minisztérium 2022-ben – a 150 éves magyar tisztképzés jegyében – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karával közösen szervezi meg a kétfordulós vetélkedőt, amely első, levelező fordulója lezárult. A második fordulóba bejutott 6 csapat 2022. szeptember 30-án mérheti össze tudását az egyetem Ludovika Kampuszán megrendezésre kerülő elméleti és ügyességi vetélkedőn, a “Ludovikás-felvételin”.

Ösztöndíjak

Sokféle ösztöndíjprogramot indítottunk számodra.
Nézd meg mire lehetsz jogosult és pályázz!

érdekel

Érettségi feladatsorok

Honvéd kadét közismereti képzés

A Honvéd Kadét Program partneriskoláiban érettségi vizsgát tehetsz katonai alapismeretek tantárgyból. A felkészüléshez megtalálod a korábbi évek írásbeli feladatlapjait az Oktatási Hivatal honlapján, vagy ide kattintva. (A fenti link megnyitása után válaszd ki a katonai alapismeretek vizsgatárgyat) A honvédelmi alapismeretek tankönyv és munkafüzet megrendelhető a Zrínyi Kiadó webshopjában.

A honvédelmi alapismeretek tankönyv és munkafüzet letölthető a Tankönyvkatalógusból is.

Megszakítás